A következő címkéjű bejegyzések mutatása: napenergia. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: napenergia. Összes bejegyzés megjelenítése

2021. május 2., vasárnap

veszélyes

 Egyik napról a másikra senki nem válik „zölddé”, ám ha szem előtt tartunk néhány okos tippet, alig pár hét alatt látványos eredményeket érhetünk el.

1. Csökkentsünk, használjunk fel újra, hasznosítsunk újra!

Aki környezettudatosságra törekszik, a fenti három elv szerint kezd el élni. Első lépésben fokozatosan csökkentsük azokat az alapanyagokat, amik előállítása, használata káros, második lépésben keressük meg a módját, hogy a már meglévő tárgyainkba, hogyan tudnánk újra életet lehelni (ha eltörött, javítsuk meg), ám ha ez nem megy, találjuk ki, hogyan tudnánk másképp, de okosan használatba állítani. Csak az utolsó lépés legyen a szelektív szemetes!

2. Vásároljunk újrahasznosított alapanyagokat!

Az újrahasznosítás lényege, hogy az egyes termékek körforgásban maradjanak (ne váljanak hulladékká), és ne kelljen újra és újra előállítani őket. Vagyis a vásárlás pillanatában gondoljuk át, hogy a termék, amit a kezünkben tartunk, benne tud-e maradni ebben a rendszerben? Ha nem, keressünk egy másik alternatívát.

újrahasznosítás

3. Analizáljuk a hulladékot!

Egy hónapon keresztül írjuk fel, hogy milyen hulladékot termelünk a háztartásunkban. Jegyezzük fel, mik azok az alapanyagok (műanyag, alumínium, szerves hulladék, újrahasznosított anyagok), amik ki-be áramlanak az otthonunkba. Ha látjuk az eredményt, keressük meg a módját, hogy csökkentsük azokat.

4. Komposztáljunk!

A komposztálás az újrahasznosítás egyik leghatékonyabb formája, amit kültéren és beltéren is meg lehet oldani, aki azonban egyikkel sem szeretne bajlódni, a hulladákot elszállíthatja olyan közösségi kertekbe, hulladékudvarokba, ahol örömmel átveszik.

5. Tudatosan támogassuk az újrahasznosítást!

Keressük olyan szervezeteket, iskolákat, művészeket, alkotókat, akik örömmel fogadják azokat az alapanyagokat, amiket aztán újragondolhatnak.

6. Ajánljuk fel elektrotechnikai eszközeinket!

Vegyük a fáradtságot, és keressünk olyan nonprofit szervezeteket, ahol vállalják, hogy régi „robotjainkat” megjavítják, majd rászorulóknak tovább ajándékozzák – legyen szó régi laptopról, mobiltelefonról, háztartási gépekről.

7. Hasznosítsuk újra a vizet!

Nagy lépés, de megéri úgy átalakítani, kiépíteni otthonunk vízhálózatát, hogy az esővizet, a mosógépből, mosogatógépből (biológiailag lebomló mosogatószer esetén), vagy épp a tusolóból elfolyó vizet összegyűjtsük, és ivóvíz helyett azzal öblítsük a vécét vagy épp azzal öntözzünk.

8. Adakozzunk!

Mielőtt haszontalan tárgyaink a kukában végeznék, keressünk az interneten olyan szervezeteket, boltokat, szállókat, ahol örömmel átveszik azokat a tárgyainkat, amikre nincs már szükségünk – legyen szó ruháról, kozmetikai termékekről.

Magyarország
Make your data work for you - Újrahasznositás

We have been awarded by Google DNI (Digital News Innovation Fund), a European programme part of the Google News Initiative, an effort to help journalism thrive in the digital age.
22 E
Ausztria
11
Németország
4
Románia
2
India
1
Szlovákia
1

2021. január 1., péntek

hulladek hasznositas

nonprofit,szelektiv,atomenergia,napenergia,zöldenergia,ujrahasznositas,hulladek,szel,vizenergia,m,femhulladek,

Hogyan hasznosul a hulladék?

A papír újrahasznosítása

A műanyag újrahasznosítása

Az üveg újrahasznosítása

A fémek újrahasznosítása

Az italoskarton újrahasznosítása

A lakosság által szelektíven gyűjtött hulladékoka t a helyi közszolgáltató anyaguk szerint elkülönítve szállítja el. A hulladékok az elszállítást követően utóválogatásra, majd pedig a hasznosító üzemekbe kerülnek.

A papír újrahasznosítása

A háztartásokban keletkező papírhulladékok között nagyon sokféle és különböző minőségű papír fordul elő. Az újrahasznosítás alapfeltétele az, hogy a hulladékpapír ne legyen szennyezett. Szintén fontos, hogy a hulladékpapírok közül eltávolításra kerüljenek a fóliázott, esetleg kevert anyagú, laminált vagy felületkezelt papírok, mielőtt a hulladékpapír a gyűjtőbe kerül.

A papír újrahasznosításának folyamata

A papírgyártás folyamatához jelentős mennyiségű energiára van szükség. Az újra papír alapanyag készítésével 75 százalékos víz és több mint 50 százalékos energiamegtakarítást érhetünk el, és nincs szükség adalékanyagokra, mészkőre, kénre és klórra sem. A begyűjtött papírhulladékokat elsősorban anyaguk szerint (újságpapír, kartonpapír, papírtartalmú többrétegű italos doboz) válogatják szét, majd bálázzák. A hulladékpapírból a papírgyártás hagyományos folyamata során újra papír alapanyag készül.

A műanyag újrahasznosítása

A műanyagok újrahasznosítása komplex feladat, mert ennek az anyagtípusnak számos különböző változata létezik és van forgalomban. Gyakran ugyanannak a műanyagnak sem azonos az összetétele, mert a gyártás során erősítő anyagokat, töltőanyagokat, színezőanyagokat stb. kevernek az alapanyagába. Emiatt a műanyagokat a szelektív hulladékgyűjtés során csak mint vegyes műanyagot lehet gyűjteni, ezt követően pedig feldolgozás előtt kell anyagfajták szerint szétválasztani őket.

A műanyag újrahasznosításának folyamata

A begyűjtött műanyag csomagolóanyagokat a hulladékválogatóban fajtánként válogatják szét, majd tömörítéssel bálázzák. A bálákat az újrahasznosítás helyére történő szállítás után aprítják, majd a műanyag darabkákat vegyszerek felhasználásával megtisztítják a szennyeződésektől. A megtisztított műanyagdarabkákat ezután granulálják. Az így nyert félkész terméket műanyag termékek és csomagolások előállításához használják fel újra.

Az üveg újrahasznosítása

Napjainkban a korábbi évtizedek többszörösére, hozzávetőlegesen 3%-ra bővült az üveghulladék aránya a háztartási hulladékokon belül. Ha szín szerint válogatva gyűjtjük az üvegeket, akkor azok szinte 100%-ban újrahasznosíthatók és a végtermék minősége is szinte azonos az új üvegekével mindamellett, hogy a folyamat során 10-20% energiamegtakarítás is elérhető.

Az üveg újrahasznosításának folyamata

A gyűjtőedényekben színük szerint (fehér és színes) gyűjtött üveget tisztítás után darabokra aprítják, zúzzák. Ezt követően a válogatóban mágnes segítségével eltávolítják belőle a fémdarabkákat (gyűrűk, kupakok), majd az egyes színeket elkülönítik egymástól. Ezután az üvegdarabokat beolvasztják és formába öntik, azaz újra termékeket készítenek belőle a csomagolóipar számára.

A fémek újrahasznosítása

Az érclelőhelyek kimerülése, a kitermelés költségeinek emelkedése, valamint a fémek előállításának és feldolgozásának magas járulékos költsége egyre inkább szükségessé teszik a fém csomagolóanyagok másodnyersanyagként történő hasznosítását. A fémhulladékok újrahasznosításával nemcsak nyersanyagot, de jelentős mennyiségű energiát is megtakarítunk.

A fémek újrahasznosításának folyamata

A begyűjtött fém csomagolóanyagokat a válogatóban fajtánként szétválogatják, majd tömörítéssel bálázzák. A bálákat az újrahasznosítás helyére történő szállítás után aprítják, majd mágnesek segítségével kiválasztják belőlük a más típusú fémeket. A megtisztított fémdarabokat kohókban beolvasztják és szállítható rudakba öntik. A rudakat a felhasználás helyén hengerelik, ezáltal lehetővé válik, hogy újra különböző késztermékeket készítsen belőlük a feldolgozóipar.

Az italoskarton újrahasznosítása

Az italoskartonok (tejes és üdítős többrétegű italdobozok) szintén újrahasznosíthatók, szelektív gyűjtésük már számos településen megoldott. Sajátosságuk, hogy általában nem külön gyűjtőedényben, hanem valamelyik anyagfajtával együtt gyűjtik, és később válogatják szét őket. A dobozok háromféle anyagtípusból készülnek, alkotóelemeik: a papír (minimum 75%), a műanyag (polietilén) és az alumínium.

Az italoskarton újrahasznosításának folyamata

Az italos kartondobozok papír tartalmát a papírgyárakban pépesítéssel választják el a többi alkotóanyagtól (műanyag, alumínium). Az újrahasznosított rostszálakból számos új papírtermék készül, míg a maradék anyagok (polietilén, alumínium keverék) további kezelést igényelnek, energetikai hasznosításra kerülnek a városi hőerőművekben, vagy a cementgyárakban használjak fel.

2020. november 6., péntek

sok energia mehet kárba.....

újrahasznosítás hulladek kezeles

A környezettudatos életvitel manapság egyre népszerűbbnek számít, így szerencsére egyre többen illesztik be az ezzel kapcsolatos teendőket a mindennapjaikba. A környezetünkért való felelősségvállalás nem csak hasznos és divatos dolog, de szerencsére igaz rá az is, hogy bármilyen kicsi tevékenységgel elkezdhetjük.

Szelektív hulladékgyűjtés

Mint tudjuk, nem minden szemét, ami elsőre annak látszik, és amit mégis kidobásra ítélünk, annál sem mindegy, hogy milyen szempontok alapján csoportosítunk. Igazán nem nagy fáradtság külön gyűjteni a műanyagot, a papírt és a fémdobozokat, és ha eleve így csináljuk, akkor már nincs is más teendőnk, csak annyi, hogy ezeket a csomagokat a megfelelő helyre juttassuk.

Szinte mindenhol fin már szelektív hulladékgyűjtésre használható tároló, így nagyobb bevásárlóközpontoknál vagy forgalmasabb utak környékén szinte biztos, hogy találunk belőlük.

Komposztálás

A korábban kidobásra ítélt ételmaradékok legnagyobb részét is újrahasznosíthatjuk. Sok családi ház rendelkezik komposztálóval, illetve már a társasházak jó része is tart ilyet a kertben. Nincs más teendőnk, mint annyi, hogy a főzés közben felhalmozódott maradékokat egybe gyűjtsük, és idővel kivigyük azt a komposztálóba.

Komposztálhatóak a zöldség és gyümölcsmaradékok (kivéve a déligyümölcsök), a tojáshéj, a szobanövényekről levágott levelek, a kávézacc és a teafilter is, de a hőkezelt ételmaradékokat már ne tegyük a komposztálóba. A folyamat másik előnye, hogy igazán kiváló minőségű földet kapunk majd, ha a komposztot belekeverjük a talajba.

Fűtés, légkondicionálás

Szerencsére egyre több embernek tűnik fel, hogy mekkora energiapazarlás az, ha a légkondi mellé kinyitjuk az ablakot, vagy ha estére magasan hagyjuk a fűtést. Erre persze az otthonunkban sokan figyelünk, hiszen anyagilag érdekelve vagyunk, de felelőtlenség lenne azt gondolni, hogy a munkahelyünkön, ahol nem mi fizetjük a rezsiszámlát, nyugodtan pazarolhatunk és működtethetünk feleslegesen energiát használó rendszereket.

Mikor elmegyünk haza, az irodában ellenőrizzük, hogy az ablakok ne maradjanak nyitva, és a fűtés vagy a hűtés se maradjon bekapcsolva. Ellenkező esetben egész éjszaka megy majd a fűtés vagy a légkondi, feleslegesen használva olyan energiát, ami később még jól jöhetne.

Érdemes egy gyors számítást végezni, hogy hány olyan elektromos berendezést vásároltunk otthonra, amire igazán nem sok szükségünk volt. Biztosan mindenkinél fin néhány felesleges kenyérpirító, kenyérdagasztó, vízforraló vagy babakellék fertőtlenítő, ami nélkül boldogan élhetnénk, hiszen alig használjuk őket.

Ezek előállítása thought olyan anyagokat használ fel, amelyek nagyon is károsak lehetnek környezetünkre, arról nem is beszélve, hogy sok háztartásban ezek folyamatosan a hálózatra csatlakoztatva várják, hogy egyszer majd valaki használni is akarja őket. A kisebb eszközöket működtető elemekről, ezek tárolásáról és a kidobásukkal keletkező természeti károkról már nem is beszélve.

Főzés során is sok energia mehet kárba, ha feleslegesen égetjük a gázt, vagy a kelleténél nagyobb lángot használunk. A just kezdődő meleg időjárás során különösen érdemes figyelnünk arra, hogy a hűtő ajtaját hányszor nyitjuk ki, akár feleslegesen is, és dolgoztatjuk adequate nélkül a hűtőrendszerét. A vízhasználatnál érdemes belegondolni, hogy a folyamatosan nyitva lévő csapból mennyi ivóvíz megy kárba, és hogy az elhasznált víznek csak milyen kis százaléka megy értelmes célra.

Nem árt belegondolni abba sem, hogy hány olyan ország van, ahol az ivóvízért sok-sok kilométert gyalogolnak az emberek, és így minden cseppjét megbecsülik. Manapság kapható már víztakarékos WC, csap és tusolófej is, sőt sokan választják azt a megoldást is, hogy ivóvíz helyett esővízzel öntöznek.

femhulladek szelektiv napenergia ujrahasznositas atomenergia hulladek nonprofit vizenergia zöldenergia szel n zöld m lidl a amerikai epa b dep ems envi enviromental epa ewg fenntarthatóság globális felmelegedés klímaváltozás környezet egészség környezeti fenntarthatóság környezeti hatásvizsgálat környezeti problémák környezetmérnöki környezetszennyezés környezettudomány környezetvédelem környezetvédelmi kérdések környezetvédő mi a minket szennyezés ujrahasznositás ügynökség

2020. október 1., csütörtök

Nagy bejelentést tett a Lidl

nonprofit,szelektiv,atomenergia,napenergia,zöldenergia,ujrahasznositas,hulladek,szel,vizenergia,m,femhulladek,

nonprofit,szelektiv,atomenergia,napenergia,zöldenergia,ujrahasznositas,hulladek,szel,vizenergia,m,femhulladek,

Talán azt gondoljuk, túl kevesek vagyunk ahhoz, hogy nagy dolgokat tegyünk a világ megmentéséért? Újrahasznosítással igen jelentős környezeti és gazdasági előnyökhöz jutunk – mindennel képesek vagyunk csökkenteni a szén-dioxid kibocsátást. Lássuk, hogy hogyan!

Lehet, úgy hisszük, azok a kis lépések, melyeket mi teszünk, nem elegendők a környezetkárosítás csökkentéséhez. Tévedünk. Tudtuk-e például, hogy a háztartási szemét 75 százalékát képesek vagyunk újrahasznosítani? Egy tonna újrahasznosított papírral 25 ezer gallon vizet és 1680 kiló fűrészárut takarítunk meg, valamint annyi energiát, amellyel 30 órán át működhetne egy tévékészülék.

Az ujrahasznositással mindenki egyetért – de vajon rendszeresen tesz is érte? A környezettudatos polgárok és a kiegyensúlyozott ökoszisztéma között közvetlen a kapcsolat. A globális felmelegedés és klímaváltozás miatt egyre nő az aggodalom, ezért az újrahasznosítás jelentősége igencsak megnőtt. Lássuk, mit érhetünk el a különböző anyagok újrahasznosításával.

Műanyag újrahasznosításAmennyiben 1 tonna müanyagújrahasznosítására kerül sor, azzal 5774 kilowattóra energiát takarítunk meg

újrahasznosítás hulladek kezeles

A környezettudatos életvitel manapság egyre népszerűbbnek számít, így szerencsére egyre többen illesztik be az ezzel kapcsolatos teendőket a mindennapjaikba. A környezetünkért való felelősségvállalás nem csak hasznos és divatos dolog, de szerencsére igaz rá az is, hogy bármilyen kicsi tevékenységgel elkezdhetjük.

Szelektív hulladékgyűjtés

Mint tudjuk, nem minden szemét, ami elsőre annak látszik, és amit mégis kidobásra ítélünk, annál sem mindegy, hogy milyen szempontok alapján csoportosítunk. Igazán nem nagy fáradtság külön gyűjteni a műanyagot, a papírt és a fémdobozokat, és ha eleve így csináljuk, akkor már nincs is más teendőnk, csak annyi, hogy ezeket a csomagokat a megfelelő helyre juttassuk.

Szinte mindenhol fin már szelektív hulladékgyűjtésre használható tároló, így nagyobb bevásárlóközpontoknál vagy forgalmasabb utak környékén szinte biztos, hogy találunk belőlük.

Komposztálás

A korábban kidobásra ítélt ételmaradékok legnagyobb részét is újrahasznosíthatjuk. Sok családi ház rendelkezik komposztálóval, illetve már a társasházak jó része is tart ilyet a kertben. Nincs más teendőnk, mint annyi, hogy a főzés közben felhalmozódott maradékokat egybe gyűjtsük, és idővel kivigyük azt a komposztálóba.

Komposztálhatóak a zöldség és gyümölcsmaradékok (kivéve a déligyümölcsök), a tojáshéj, a szobanövényekről levágott levelek, a kávézacc és a teafilter is, de a hőkezelt ételmaradékokat már ne tegyük a komposztálóba. A folyamat másik előnye, hogy igazán kiváló minőségű földet kapunk majd, ha a komposztot belekeverjük a talajba.

Fűtés, légkondicionálás

Szerencsére egyre több embernek tűnik fel, hogy mekkora energiapazarlás az, ha a légkondi mellé kinyitjuk az ablakot, vagy ha estére magasan hagyjuk a fűtést. Erre persze az otthonunkban sokan figyelünk, hiszen anyagilag érdekelve vagyunk, de felelőtlenség lenne azt gondolni, hogy a munkahelyünkön, ahol nem mi fizetjük a rezsiszámlát, nyugodtan pazarolhatunk és működtethetünk feleslegesen energiát használó rendszereket.

Mikor elmegyünk haza, az irodában ellenőrizzük, hogy az ablakok ne maradjanak nyitva, és a fűtés vagy a hűtés se maradjon bekapcsolva. Ellenkező esetben egész éjszaka megy majd a fűtés vagy a légkondi, feleslegesen használva olyan energiát, ami később még jól jöhetne.

Technikai berendezések

Érdemes egy gyors számítást végezni, hogy hány olyan elektromos berendezést vásároltunk otthonra, amire igazán nem sok szükségünk volt. Biztosan mindenkinél fin néhány felesleges kenyérpirító, kenyérdagasztó, vízforraló vagy babakellék fertőtlenítő, ami nélkül boldogan élhetnénk, hiszen alig használjuk őket.

Ezek előállítása thought olyan anyagokat használ fel, amelyek nagyon is károsak lehetnek környezetünkre, arról nem is beszélve, hogy sok háztartásban ezek folyamatosan a hálózatra csatlakoztatva várják, hogy egyszer majd valaki használni is akarja őket. A kisebb eszközöket működtető elemekről, ezek tárolásáról és a kidobásukkal keletkező természeti károkról már nem is beszélve.

Otthoni műveletek

Főzés során is sok energia mehet kárba, ha feleslegesen égetjük a gázt, vagy a kelleténél nagyobb lángot használunk. A just kezdődő meleg időjárás során különösen érdemes figyelnünk arra, hogy a hűtő ajtaját hányszor nyitjuk ki, akár feleslegesen is, és dolgoztatjuk adequate nélkül a hűtőrendszerét. A vízhasználatnál érdemes belegondolni, hogy a folyamatosan nyitva lévő csapból mennyi ivóvíz megy kárba, és hogy az elhasznált víznek csak milyen kis százaléka megy értelmes célra.

Nem árt belegondolni abba sem, hogy hány olyan ország van, ahol az ivóvízért sok-sok kilométert gyalogolnak az emberek, és így minden cseppjét megbecsülik. Manapság kapható már víztakarékos WC, csap és tusolófej is, sőt sokan választják azt a megoldást is, hogy ivóvíz helyett esővízzel öntöznek.

femhulladek szelektiv napenergia ujrahasznositas atomenergia hulladek nonprofit vizenergia zöldenergia szel n zöld m lidl a amerikai epa b dep ems envi enviromental epa ewg fenntarthatóság globális felmelegedés klímaváltozás környezet egészség környezeti fenntarthatóság környezeti hatásvizsgálat környezeti problémák környezetmérnöki környezetszennyezés környezettudomány környezetvédelem környezetvédelmi kérdések környezetvédő mi a minket szennyezés ujrahasznositás ügynökség

2020. szeptember 3., csütörtök

ads.txt

2020. szeptember 3., csütörtök

Top 10 Magyar Instagram Sztár

influencertoplista

  1. Palvin Barbara 10 235 131

  2. Dzsudzsák Balázs 1 002 916

  3. Enji Night 668 949

  4. Andy Csinger 555 827

  5. Tóth Attila 513 090

  6. Hódi Pamela 439 508

  7. Varga Viktória 424 847

  8. Edina Kulcsár 403 063

  9. Istenes Bence 398 604

  10. Bercsenyi Balazs 395 369

Top 10 Magyar Youtube Csatorna

  1. VamosART Drawing 1630000

  2. PamKutya 1150000

  3. Videómánia 1130000

  4. Peter Bence 892000

  5. KerekMese 758000

  6. Radics Peti 736000

  7. TheVR 685000

  8. Barni. 630000

  9. luckeY 628000

  10. UNFIELD 623000

nonprofit,szelektiv,atomenergia,napenergia,zöldenergia,ujrahasznositas,hulladek,szel,vizenergia,m,femhulladek,

text_to_describe_your_image

Az újrahasznosítás a gyűjtőneve mindazon tevékenységeknek, amelyek célja, hogy
az ember által készített, tartós, nem természetes, főleg hulladékká váló anyagokat
nyersanyaggá alakítsa át és
olyan másodlagos, újra hasznosítható anyagokat állítson elő, amelyek segítik a
természetes anyagok felhasználásának csökkentését.
A tevékenységre használt angol szó, a recycling, jobban kifejezi,
hogy anyagok környezettudatos körforgásáról van szó, a nyersanyag – késztermék – hulladék – nyersanyag stb.
folyamatban. Ezen tevékenységen belül megkülönböztetjük az értéknövelő (upcycling)
és az értékcsökkentő (downcycling)
fogalmát, melyek az újrahasznosított anyagnak az eredetihez képesti minőségét fejezik ki.
A megújuló energiaforrások a
napenergia közvetlen termikus és
fotoelektromos hasznosítása, a biomassza, szélenergia, vízenergia, a tenger hullámzásából
kinyerhető energia, a geotermikus energia, valamint a Holddal összefüggésben az árapály energia.
A geotermikus energia a Nappal való kapcsolat, a földfelszín Napból és a magmából származó
energiaáram jelentős különbsége alapján sorolható a megújuló energiaforrások közé.[2]
A megújuló energiaforrások közül sok káros anyag kibocsátása nélkül is felhasználható,
azonban a megújuló energia nem jelenti önmagában az emissziómentes, környezetbarát működést.
Így például a fatüzelés megújulónak számít, hiszen a fa biológiai úton emberi idő alatt pótolható,
ezzel szemben a teljesen emissziómentesen, azonban uránnal működő atomerőmű nem tartozik a
megújuló energiát felhasználó erőművek közé.
A megújuló energia előnye, hogy nem fenyeget a készletek kimerülésének veszélye,
többségük a környezetre és az élőlényekre ártalmas gázokat és melléktermékeket nem bocsát ki,
azonban felhasználásukat a helyi adottságok meghatározzák, nem használhatóak fel bárhol, és nem
akármekkora mennyiségben
Alternatív energia a természeti jelenségek kölcsönhatásából
kinyerhető tiszta energia, úgy mint: napenergia, vízenergia, szélenergia,
geotermikus energia. A megújuló energiaforrásnak nevezzük azon természeti jelenségeket,
melyekből az energia úgy nyerhető ki, hogy jelentősebb emberi
beavatkozás nélkül legfeljebb néhány éven belül az újratermelődik.
Az újrahasznosítás célja a Föld erőforrásainak kímélése, például, hogy kevesebb fát kelljen
kivágni papírgyártás céljára, vagy kevesebb vasércet kibányászni acélgyártásra (pl. autógyártáshoz).
Emellett fontos cél, hogy a természetbe kerülő hulladék mennyisége is csökkenjen.[1]
Az EU-ban körforgásos gazdaságra vonatkozó cselekvési terv készült. A gyártási folyamatokban a
környezetbarát és gazdaságos, valóban fenntartható modellre kívánunk átállni.
Ebben pedig mindenkinek szerepe van a termékeket tervezőktől az értékesítőkön át
egészen a fogyasztókig. A lineáris gazdasági modelltől átkíván jutni a körforgásos gazdaságra.

cimke felhö

újrahasznosítás,hulladék mennyiség,föld erőforrásai,downcycling,upcycling,környezettudatos anyagok,

újra hasznosítható,gyártási folyamat,körforgásos gazdaság,cselekvési terv,környezetbarát és gazdaságos,

Alternatív energia,kölcsönhatás,hő viz villamosenergia,emberi beavatkozás,megújul,geotermikus energia,

újratermelődik,napenergia, vízenergia, szélenergia,alternatív energiaforrások,biomassza,

fenntartható fejlődés,

百度为您找到相关结果0个

抱歉没有找到与https://1ujrahasznosit.blogspot.com相关的网页。

温馨提示:
  • 请检查您的输入是否正确
  • 如网页未收录或者新站未收录,请提交网址给我们
  • 如有任何意见或建议,请及时反馈给我们